2. rész

- Luke, ez őrültség! Majd megoldom valahogy, de kedves tőled, hogy felajánlottad - álltam fel a kanapéról.
- Rosie, szükséged van a segítségre!
- Megoldom egyedül is. Majd keresek egy bébiszittert, és máris meg van oldva.
Elindultam a vendégszobába lecserélni az ágyneműt, mivel az elmúlt pár éjszakát ott töltöttem. Kivettem a szekrényből a huzatot és kicseréltem a régivel. Luke ekközben ott állt az ajtóban és minden mozdulatomat követte. Lehet, hogy el kéne fogadnom a segítségét? Nem, ez hülyeség. Ha én, lassan 20 évesen nem tudom felnevelni a saját gyerekem, akkor mit várjak tőle, aki még nálam is fiatalabb? Eddig tökéletesen úgy gondoltam, hogy Sophie-t remekül fel tudjuk nevelni Jack-kel, mivel ő már 22 éves volt. De most, hogy ő nincs itt, egyedül maradtam. A szüleim idősek, nem sózhatok rájuk egy gyereket. És, ha felnő? Nem fogom tudni mi volt az első szava, mert nem voltam ott mellette, amikor kimondta. Nem fogom tudni, milyen volt, mikor először járt, mert nem voltam ott. Én ezt nem akarom. Itt akarok lenni mellette, még ha egyedül is leszek és nehéz is lesz.
Észre sem vettem, hogy időközben Luke kiment. Elindultam a keresésére, végül a folyosón botlottam belé, a karjában a kislányom tartotta.
- Felébredt, gondoltam idehozom - molyogott Luke a picire. Olyan jól állt a kezében.
- Köszi - vettem át tőle. - Szia, hercegnőm - nyomtam egy puszit a fejére.
- Nem akarsz neki bemutatni? - kérdezte sértődötten Luke.
- Sophie, ő itt Luke, apának a testvére, és anyának egy jó barátja - pillantottam Luke-ra. - Sokat érthet belőle - nevettem fel.
- Mennyi idős?
- Egy éves és két hónapos - feleltem, miközben leültem az ágyra, Luke pedig mellém.
- Eredetileg is kislányt szerettetek volna?
- Nem. Jack kisfiút szeretett volna. Egy kicsi Jack-et, akit megtaníthat focizni meg csajozni - forgattam meg a szememet. - Éppen ezért, amikor kiderült, hogy lány lesz, nagyon féltem. Azt hittem nem fog örülni, és csalódott lesz. De nem lett igazam. Nagyon boldog volt, és azt mondta, ő lesz a kicsi hercegnője. És lehet akár még száz fiúnk is, mert van időnk. De úgy látszik, nem volt - sóhajtottam.
- Olyan rossz, hogy múlt időben beszélünk róla. Milyen boldog család voltatok. Nekem pedig a bátyám volt. Mindig is felnéztem rá, olyan életet akartam, mint neki volt. Egy szerető feleség, saját ház, jó munka és gyerekek. Minden megadatott neki, és teljes mértékben megérdemelte. Mindig csak a jót adta, és mégis valaki ilyen kegyetlenül bánik vele - magyarázta, én meg csodálkozva hallgattam őt. Még sosem hallottam senkit ilyen szeretettel beszélni a testvéréről, mint ahogy Luke beszélt Jack-ről.
- Éppen ez az! Nem tudom, hogy miért bántotta. Jack a légynek sem tudott volna ártani, ez az ember mégis azt állította, hogy elvette tőle, ami a számára legfontosabb volt. Ezt akarta megbosszúlni.
- Talán belekeveredett valamibe, amit még neked sem mondott el - filózott Luke.
- Kétlem. Mindent megbeszéltünk egymással.
- Akkor nem tudom - sóhajtott. - Merre találom a fürdőt?
- A folyosón jobbra, a második ajtó - mondtam, ő pedig elindult az említett helyre.
Észre sem vettem, de idő közben Sophie elaludt a kezemben. Beletettem az ágyába és én is elindultam fürödni. Még jó, hogy ennyi fürdőszoba van. Gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyamba. Kezemet a mellettem lévő üres helyre vezettem, és végigsimítottam a lepedőn. Hiányzik. Piszkosul hiányzik. Lehunytam a szemem, és újra az álmok világába csöppentem.
- Rose! Rose! - hallottam egy ismerős hangot.
- Jack! - ültem fel ijedten az ágyamban. - Te..Te tényleg itt vagy?
- Hol lennék, édes? - nézett rám, azzal a szédítő mosolyával.
- Azt hittem meghaltál - dadogtam.
- Viccelsz? Nekem kilenc életem van - nevetett fel.
- Úgy hiányoztál - bújtam hozzá.
- Gyere velem - fogta meg a kezem és húzni kezdett.
 Hirtelen Jack eltűnt és helyét egy nagydarab, izmos pali vette át, akinek nem láttam az arcát. Riadtan elengedtem a kezét, és hátrálni kezdtem, de a falba ütköztem.
- Most megfizetsz mindenért! - jött utánam.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem félve.
- Jack elvette tőlem, most én jövök! - előhúzott egy kést a zsebéből és nyakamhoz emelte. - A túlvilágon találkoztok. - mondta, mire sírni kezdtem.
- Ne! Ne! - kibáltam.
- Rose! - rázta valaki a vállam.
Ziháltan ültem fel az ágyamba, arcomról patakokban folytak a könnyek, Sophie pedig sírt. Luke az ágyam szélén ült és ijedten nézett. Mikor látta, hogy magamnál vagyok, odalépett a kiságyhoz, kivette a síró kislányt és nyugtatni kezdte. Pár percbe telt, mire egy értelmes szót ki tudtam nyögni.
- Sajnálom - ráztam a fejem sírva.
- Az álmaidat nem tudod irányítani - járkált fel-alá lányommal a kezében, aki időközben elaludt. - Viszont halálra ijesztettél engem, és Sophie-t is.
- Tényleg sajnálom - felálltam és átvettem tőle a babát, majd beletettem az ágyába. - Itt maradsz?
- Persze - bólintott.
Befeküdtem az ágyba, Luke pedig mellém, Jack régi helyére. Olyan abszurd volt. Ott feküdt mellettem férjem öccse, teljesen úgy, ahogy pár nappal ezelőtt még ő is tette. A fülembe súgta, hogy jó éjt, majd belepuszilt a hajamba, éppen úgy, ahogy ő.

Reggel kipihenten nyitottam ki a szememet. Luke még aludt, keze pedig derekam körül pihent. Kibújtam a fogásából, és ránéztem az órára. Csodálkozva vettem észre, hogy már 9 óra van. Ez az első éjszaka, amit végig tudtam aludni, és csak egyszer volt rémálmom. Nem tudom, hogy ez miért van, de jó érzés. Lementem a konyhába reggelit készíteni. Elővettem a tojást és nekiálltam a rántottának. Mikor kész lettem, levettem a polcról Sophie kedvenc babakajáját és kiöntöttem egy tálba. Kitettem mindent az asztalra, plusz két poharat és egy doboz narancslevet. Visszamentem az emeletre felkelteni Sophie-t.
- Hercegnő, ideje felkelni - hajoltam fölé, és elkezdtem simogatni az arcát. Sóhajtott egyet és szuszogva átfordult a másik oldalára. Istenem, milyen édes! - Jó, hagylak aludni - nevettem fel. Visszamentem a konyhába és leültem reggelizni.
- Jó étvágyat! - hallottam meg Luke hangját a hátam mögött, mire kicsit megugrottam.
- Neked is csináltam - néztem fel rá, és próbáltam nem zavarba jönni attól, hogy egy szál alsógatyában állt előttem.
- Köszi - ült le a velem szemben lévő székre.
- Sophie még alszik?
- Igen.
- Pedig jó lenne, ha felkelne, lassan indulnunk kell.
- Hova?
- Orvoshoz.
- Elkísérjelek?
- Nem kell, köszi.
- Jó. De ha bármire szükséged van, szólj - mondta mélyen a szemembe nézve.
Ekkor sírást hallottam az emeletről, ami azt jelentette, hogy felkelt Sophie. Felálltam a székről és elindultam a szobába. Odaléptem a kiságyhoz és kivettem belőle kislányt. Levittem az étkezőbe, ahol Luke még mindig ugyanott ült. Beletettem az etetőszékbe és megetettem, majd felvittem a szobába felöltöztetni. Ráadtam egy sárga ruhát, fölé pedig egy farmerkabátot, hogy semmiképp se fázzon meg. Odaadtam Luke-nak, majd én is elindultam felöltözni. Felvettem egy virágmintás ruhát, fekete magassarkúval, a hajamat pedig oldalra fontam. Feltettem egy enyhe sminket, néhány kiegészítőt, ezt pedig egy rózsaszín táskával dobtam fel. Elégedetten néztem a szettemet a tükörbe nézve.
- Mindig is tudtam, hogy Jack-nek jó ízlése volt - hallottam meg Luke hangját.
- Ezt mire érted? - fordultam felé, de nem válaszolt csak mosolygott. - Hol van Sophie?
- Játszik.
- Egyedül? - kérdeztem ijedten, és elindultam a szobája felé, de Luke az utamat állta. - Luke, engedj!
- Mi a varázsszó? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán.
- Ha nem engedsz ki, én..
- Akkor mi lesz? - lépett hozzám közelebb. Teste az enyémnek simult, úgy pillantott le rám.
- Mit csinálsz? - néztem a padlót zavaromban. Luke az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet, kényszerítve ezzel, hogy a szemébe nézzek.
- Azt, amit már tegnap óta meg akarok tenni - suttogta, majd egyre lejjebb hajolt, csökkentve ezzel a köztünk lévő távolságot. Végül ajkait lassan az enyémekre helyezte. Bármennyire is élveztem, helytelen volt, amit tettünk, ezért eltoltam magamtól.
- Luke.. - suttogtam.
- Sajnálom, de muszáj volt megtennem.
- Tudod, hogy ez nem helyes.
- Tudom - harapta be az alsó ajkát.
- Nekünk mennünk kell - vizslattam a padlót.
- Persze - kiengedett, én meg elindultam a nappaliba, Sophie-hoz.
- Indulhatunk, hercegnő? - kaptam fel az ölembe. 
- Biztos ne menjek veletek? - kérdezte Luke.
- Nem szorulok a segítségedre - mondtam kissé gorombán, majd felkaptam a táskámat és elindultunk az orvoshoz.